Fizettem valakinek, hogy játssza a Mikulást a fiamnak, és láttam, hogy az anyajegye ugyanaz
A nevem Annalise, és most harmincöt évesen találom magam – de ez a mese valójában harmincnégy éves koromban kezdődött, éppen akkor, amikor a karácsonyi időszak rajtunk.
Régóta meg vagyok győződve arról, hogy a valóság gyakran felülmúlja a fikció legvadabb képzeletét, mégsem számítottam rá, hogy ennek az igazságnak bizonyítékát fedezhetem fel saját szerény lakhelyemen belül.
Ez a mese arról szól, hogyan botlottam bele egy titokba, amely megváltoztatta az életemet, a fiam életét, és egy férfi életét, akit mindig is elbűvölő, kissé furcsa, bérelt Mikulásnak tartottam.
Mielőtt belemerülnék a különleges ünnepi fordulatba, engedje meg, hogy egy pillantást osszam a múltunkba. Egyedülálló anyja vagyok Elias fiamnak, aki most nyolc éves.
Még csak hat hónapos korában hoztam be az életembe – egy elragadó, nyüzsgő kis lény, nagy barna szemekkel, és a legbájosabb kutyusokkal, akiket valaha is hallani lehetett. Néha megdöbbent, milyen gyorsan elszaladtak az évek.
Elias egy végzetes reggelen megjelent egy örökbefogadási iroda küszöbén, szerény kék takaróba bepólyálva. Egy rövid feljegyzés kísérte, csak az „Oliver” nevet viselte.
Nem volt személyi igazolvány, nem volt születési anyakönyvi kivonat, és senki sem jött elő, hogy követelje. Abban a pillanatban létezett, a szeretetre vágyó csendes jelenlét.
Amikor ránéztem, mély, tagadhatatlan késztetés támadt bennem, és arra késztetett, hogy felvállaljam az anyja szerepét.
