Gúnyolta a szobalány 90 pesós ruháját, és eszébe sem jutott, hogy aznap este mindent elveszít.
2. RÉSZ
Arturo nem kiabált.
Nem dobta el a poharat.
Nem okozott akkora botrányt, mint amire sokan számítottak, amikor összeszorított állkapccsal és kemény tekintettel látták.
Egyszerűen letette a poharat egy márványasztalra, és a konyha felé indult.
Marta egy alacsony széken ült, és egy szalvétával letörölt egy morzsát Renata sárga ruhájáról.
A lány beleharapott az édes kenyérbe, amit a szakács adott neki, és lóbálta a lábát, nem értve, miért lélegzik az anyja, mintha levegőt venne.
Amikor Marta meglátta Arturo belépését, hirtelen felállt.
– Uram, kérem, bocsásson meg. Az én hibám volt. Nem volt senkim, akire rábízhattam volna. Esküszöm, hogy ez nem fog újra előfordulni.
Arturo felemelte a kezét.
Nem volt harag iránta.
– Márta, ülj le!
Nem engedelmeskedett.
A teste felkészült a szidásra, a szégyenre, arra, hogy összepakolnia kell, és elveszítenie az állását, amiért elvitte a lányát egy olyan helyre, ahol egyesek betolakodónak tekintették.
„Tényleg, uram. Renata észrevétlenül kisurrant. Éppen a szalvétákat rendezgettem, és…”
– Marta – mondta gyengédebben –. Senki sem fogja kirúgni.
Renata nagyon komolyan nézett rá.
Aztán felé nyújtotta az édes kenyerét.
-Akar?
Arturo leguggolt elé.
Ez a gesztus elszorította a torkát.
– Köszönöm, hercegnőm, de a tiéd.
– Adok egy kicsit.
Arturo elmosolyodott, bár a szeme könnybe lábadt.
– Akkor elfogadok egy kicsit.
Renata letört egy apró darabot, és úgy nyújtotta át neki, mintha valami nagyon drágát adna neki.
Marta zavartan befogta a száját, és egyszerre mozdult meg.
Arturonak eszébe jutott az anyja.
Elena Beltrán 18 évig takarított irodákat az Insurgentes sugárúton.
Még sötétben ment ki, klórszagú kezével tért vissza, és még fáradtan is olyan türelemmel ellenőrizte a fia házi feladatát, ami soha véget nem érőnek tűnt.
Egyszer, amikor Arturo 9 éves volt, egy anyuka az iskolában a többi szülő előtt ezt mondta:
–Ennek a gyereknek mindig olyan a szaga, mint egy teherautónak.
Arturo abban a pillanatban nem értette teljesen a kegyetlenséget.
De az anyja igen.
Azon az éjszakán Elena csendben sírt, miközben mosta a kék egyenruháját.
Arturo sosem felejtette el azt a hangot.
Most, sok évvel később, a nő, akit feleségül akart venni, megismételte ugyanezt az erőszakot egy kislány ellen, aki csak néhány lámpát akart nézni.
– Marta, hét éve dolgozol velem – mondta Arturo – Kértelek már valaha arra, hogy rejtsd el a lányodat, mintha szégyenfolt lenne?
Marta lesütötte a tekintetét.
– Nem, uram. Mindig is rendes volt.
– Akkor ne kezdj ma el bocsánatot kérni a létezésedért.
A mellkasához szorította Renátát.
– Csak nem akartam neki gondot okozni.
– Nem te okoztál semmit. A kegyetlenség nem a tiéd volt.
Arturo a lányra nézett.
–A probléma az, hogy Renata ma talán még nem érti. De egy nap talán eszébe jut, hogyan néztek rá.
Márta nyelt egyet.
– Nem akarom, hogy ezt cipelje.
– Akkor nem egyedül fogja cipelni.
Artúr felállt.
– Maradj itt egy pillanatra. Mindjárt rendbe teszem ezt.
Amikor visszaért a nappaliba, Jimena már újra mosolygott.
Visszanyerte a tökéletes barátnő szerepét.
A barátai körülvették, mintha mi sem történt volna, bár egyikük sem nevetett fel hangosan.
Jimena odalépett Arturohoz, és olyan magabiztossággal igazította meg a kabátját, ami hirtelen idegennek tűnt számára.
– Drágám, nagyon sajnálom a lányt. Holnap beszélek Martával, hogy megértse a határait.
Arturo úgy nézett rá, mintha most találkozott volna vele.
– A korlátaid?
– Igen. Egy alkalmazott nem viheti el a lányát egy eljegyzési buliba. Borzalmasan néz ki, komolyan.
–Ami szörnyű volt, az az volt, hogy egy hároméves kislányt gúnyolsz.
Jimena bosszúsan pislogott.
– Ó, Arturo, ne túlozz. Ez csak egy megjegyzés volt. Még csak nem is érti.
– De azért megértetted, amit mondtál.
Jimena mosolya megkeményedett.
– Nem fogod elrontani az esténket a lány lánya miatt.
Arturo hallgatott.
Ez a mondat elég volt neki.
Nem csak a sértésről volt szó.
Természetesség volt.
Úgy mondta ki Jimena a „lány” szót, mintha Martának nem lenne neve, múltja, fáradtsága, félelme, méltósága vagy egy lánya, akit etetnie kellene.
– Az anyám takarítónő volt – mondta Arturo.
Jimena lehalkította a hangját.
– Ne ezzel kezdj most.
-Mivel?
– A nehézségek leküzdéséről szóló beszédeddel. Mindenki tudja már, és tapsol neked, de a mai este rólunk szól.
– Nem. A mai este arról szólt, hogy megtudjam, ki voltál, mielőtt feleségül vettelek.
Jimena elsápadt.
– Nevetséges drámát csinálsz belőle.
– Nem. Te tetted. Én csak hallottam.
Percekkel később a ceremóniamester figyelmet kért a pohárköszöntőre.
A vendégek közeledtek a táncparketthez.
A közösségi kamerák készen álltak.
Egy hegedűs abbahagyta a játékot, és a csend nehéz lepedőként borult a szobára.
Jimena Arturo mellé helyezkedett, úgy tett, mintha ő irányítaná a helyzetet.
Arra gondolt, mond majd pár kedves szót, mindenki koccint, és mindezt eltemeti majd a pezsgő.
De Arturo elvette a mikrofont, és nem nézett rá.
– Köszönöm, hogy eljött ma este.
Halk taps hallatszott.
–Ma a szerelemről, a jövőről és a családról fogok beszélni. Egy olyan esküvőre fogok koccintani, amelyről néhány perccel ezelőttig azt hittem, hogy egy becsületes élet kezdete lesz.
Jimena lassan elfordította az arcát.
– Arturo… – suttogta.
Folytatta.
–De ma este hallottam, hogy valaki egy kislány ruháját gúnyolja. A cipőjét. A hátterét. És ez eszembe juttatott valamit, amit soha nem lett volna szabad elfelejtenem.
A szoba mozdulatlan volt.
Arturo mély levegőt vett.
– Anyám 18 évig takarított irodákat. Hipotól kicserepesedett kézzel fizette az iskolai felszereléseimet, az étkezéseimet és a könyveimet. Nem voltak ékszerei vagy drága ruhái, de volt valamije, amit Polancóban nem lehet kapni: a tisztesség.
Több vendég is lesütötte a tekintetét.
Mások Jimena felé fordultak.
– Marta – mondta Arturo, a kiszolgálóajtó felé nézve –, kérlek, gyere Renatával.
Marta megjelent a lányával a kezében.
Fehér volt a félelemtől.
Renata a mellkasához szorította az édes kenyerét.
A vendégek csendben utat engedtek a vendégeknek.
Jimena összeszorította a fogát.
– Ne csináld ezt – alig tudta kimondani.
Artúr nem válaszolt.
Leguggolt Renata elé, anélkül, hogy elengedte volna a mikrofont.Folytatás…
