Hagyták meghalni a kastélyában… de a házvezetőnő, aki az ágya mellett maradt, felfedte a titkot, ami megrázta az egész családot.
2. RÉSZ
Ettől a mondattól kezdve a La Roche-Verte kuktává vált.
Claire nem sikított. Nem is kellett volna. Otthon a csend ijesztőbb volt, mint egy pofon.
Még aznap este vacsorát szervezett „Henri felépülésének megünneplésére”. Jelen volt a falu papja, két borász üzlettársa, egy Angers-ből származó unokatestvér és több szomszéd, akik mindig örömmel érezték a botrány szagát.
Camille-nek kellett felszolgálnia az asztalnál.
Teréztállal a kezében lépett be, tekintetét lesütötte, és próbált a szokásos módon láthatatlan maradni. De ezúttal mindenki őt nézte.
Claire felemelte a poharát.
– Emeljünk pohárköszöntőt a csodákra. Még akkor is, ha a csodák kötényben, vörös kézzel és túl nagy ambícióval érkeznek.
Mormogás futott végig az asztalon.
Camille dühös lett.
Henri a tenyerével az asztalra csapott.
– Elég volt ebből, Claire.
– Elég ennyi? – ismételte meg mosolyogva. – Jobban szeretnéd, ha színlelnénk? Mindenki ugyanarra gondol.
Tamás megszólalt.
– Anya csak le akarja védeni a nevet.
– A név? – csattant fel Henri. – Hol volt a híres neved, amikor bezártál a saját házam hátsó részébe, mint egy beteg kutyát?
Julien lehajtotta a fejét.
Claire a törölközőjébe kapaszkodott.
– Óvatosan jártunk el.
– Nem. Gyáván viselkedtél.
A nappali elcsendesedett.
Camille a terínt egy tálalószekrényre tette, és engedélyt nem kérve távozott.
Nem ment vissza a szobájába. Magával vitt egy kis táskát, két pulóvert, némi megtakarított pénzét, és elhagyta a birtokot az esőben.
Egy kamionsofőr tette ki Chinonban. Egy sörözőben talált munkát, poharakat mosott és asztalokat törölgetett.
Azt gondolta, hogy ott minden véget ér.
De a gazdag családok soha nem könnyen engednek el semmit, ami ronthatná a megítélésüket.
Három nappal később Thomas drága kabátjában és sötét szemüvegében lépett be a sörfőzdébe, még bent is.
– Az apám keres téged.
Camille tovább pakolgatta a tányérokat.
– Mondd meg neki, hogy nem találtál meg.
– Már nem eszik. Már nem alszik. Mindent eldob miattad.
Felnézett.
– Nem miattam van. Hanem amiatt, amit te tettél.
Tamás közeledett.
– Ne játszd a szentet, Camille. Anyám már azt mondja, hogy kihasználtad a lázát, hogy összekuszáld a fejét.
– Ez undorító.
– Igen. De az emberek gyakran azt hiszik el, ami figyelemfelkeltő, nem azt, ami igaz.
Camille lenyelte a könnyeit.
– Akkor hagyj békén.
Thomas mozdulatlan maradt. Most először tört fel benne az arrogancia.
– Én csuktam be a nyugati szárny ajtaját.
Kamilla megdermedt.
— Micsoda ?
– Anyám kérte. De én voltam az, aki elfordította a kulcsot. Kiabált, kiabált… és én bezártam.
Egy tányér kicsúszott a kezéből, és a padlón szilánkokra tört.
– Bezártad őt?
Tamás végigsimított az arcán.
– Az orvos azt mondta, hogy el kell különíteni.
– Azt mondta, hogy különítsük el. Nem szabad magára hagynunk.
Tamás nem válaszolt.
Azon az estén Henri megérkezett a sörözőbe.
Már nem hasonlított a ház urára. Sovány volt, borostás és kissé görnyedt. Még mindig viselte a kasmírkabátját, de a tekintetéből eltűnt minden arrogancia.
– Kamilla.
A kötényébe törölte a kezét.
– Menjen, Valmont úr.
— Nem tehetem.
– Persze, hogy megtetted. Mindig is mindent meg tudtál csinálni az életedben.
Lesütötte a szemét.
– Ezt én is gondoltam.
Leült egy asztalhoz, mit sem törődve a jelenetet figyelő vendégekkel.
– Soha senkit nem láttam abban a házban. Alkalmazottakat, örökösöket, pozíciókat, aláírásokat láttam. Négy éjszakán át mutattad nekem, hogy emberek vesznek körül, de évek óta egyedül.
Kamilla megrázta a fejét.
– Ne keverd össze a hálát a szeretettel.
– Nem vagyok zavarban.
– A feleséged tönkretesz engem.
– A feleségem hagyott meghalni.
– A fiaid továbbra is a fiaid maradnak.
Henri lehunyta a szemét.
– Ezért fáj még jobban.
Camille legszívesebben azt mondta volna neki, hogy menjen haza, tegye rendbe a családját, ne rántsa őket bele ebbe a katasztrófába. De mielőtt megszólalhatott volna, Madame Berthe belépett a sörözőbe.
Átázott, kifulladt, egy régi, merev inget viselt a mellkasán.
– Elnézést, hogy így betolakodok – mondta. – De őszintén szólva, elég volt. A gyávák nem fogják megírni a történelmet helyettünk.
Letette az inget az asztalra.
Bent a házvezetőnő jegyzetfüzetének lapjai voltak. Berthe mindent feljegyzett: azt az időpontot, amikor Claire elrendelte a nyugati szárny lezárását, azt a pillanatot, amikor Thomas elfordította a kulcsot, Julien telefonhívását, amikor arra kérte az alkalmazottakat, hogy „ne csináljanak nagy ügyet”, a birtokot elhagyók listáját és a Camille által felírt gyógyszerek listáját.Folytatás…
