Nem válaszolt szavakkal.
Az idős asszony szeme megtelt könnyel, de nem válaszolt szavakkal.
Ehelyett a süteményestálca alá nyúlt, és előhúzott egy kifakult kék szalagot, amely egy apró rézkulcs köré volt kötve. A férfi úgy bámulta, mintha megrepedt volna alatta az utca.
– Ezt viseltem – suttogta.
A nő lassan bólintott.
– Sírtál, amikor levették a csuklódról.
A barna kabátos nő befogta a száját, rájött, hogy ez nem hiba volt. Ez egy élet, amely visszatér egy hideg utca közepén.
A férfi hangja elcsuklott.
– Azt mondták, hogy elhagytál.
Az idős árus megrázta a fejét.
– Minden állomást átkutattam. Minden árvaházat. Minden télen.
A férfi tenyerébe helyezte a kulcsot.
– Ez nyitotta ki a pékség feletti szobánkat.
A férfi a mögötte lévő régi kőépület felé nézett.
Az emeleti ablakban, kifakulva, de még mindig ott, egy gyerekrajz volt az üvegre ragasztva.
A rajza.
A férfi összetörten nézett vissza rá.
„Megtartottad?”
A nő megérintette az arcát, és azt suttogta:
„Mindent megtartottam.”
