A lány elkésett egy interjúról, mert egy idős férfinak segített, de amikor beért az irodába, majdnem elájult a látottaktól.
Anna sietett az interjúkra. Ez nem csak egy munka volt, hanem az álmai munkája , egy esély arra, hogy megváltoztassa az életét, hogy kiszabaduljon a végtelen részmunkaidős állások közül.
Már majdnem elérte a kereszteződést, amikor egy sikolyt és autózajt hallott. Az utca túloldalán egy idős férfi hirtelen megingott, a mellkasához kapott, és lassan az aszfaltra rogyott.
A sofőrök dudáltak, valaki kiabált az ablakokból, a járókelők siettek el mellettük, elfordítva a tekintetüket, mintha abban reménykednének, hogy ha nem veszik észre a bajt, az magától elmúlik.
Anna megállt. Az agya azt üvöltötte: „Késésben vagy! Fuss!” De átrohant az utca túloldalára, és a férfi mellett landolt.
– Rosszul érzed magad? – kérdezte remegő hangon, miközben a vállára tette a kezét.
Az öregember zihált, szeme félig csukva volt. Gyengén a zsebére mutatott:
— Tabletták… a pénztárcában…
Anna visszatartotta a lélegzetét, és remegő ujjakkal kezdett turkálni a férfi régi bőrtáskájában. Végre megtalálta a kis üveget. Gyorsan elővett egy pirulát, óvatosan az öregember szájába tette, és segített neki lenyelni.
„Lélegezz… nyugodtan… Minden rendben lesz” – suttogta, visszafojtva könnyeit és félelmét.
Több perc telt el. A férfi légzése fokozatosan egyenletesebbé vált, és arcszíne visszatért. Kinyitotta a szemét, és hálával nézett Annára.
– Megmentetted az életemet… – suttogta. — Hogyan köszönhetném meg?
Anna elmosolyodott, de aztán hirtelen felugrott, mintha felébredne:
— Ó, Istenem… késésben vagyok…
Valami bocsánatkérőt motyogott, és a metró felé rohant, érezve, hogy a szíve megszakad a kétségbeeséstől. Ennyi az egész. A lehetőség elszalasztott. Nem lesz második próbálkozás.
Amikor a recepcióhoz ért, a titkárnő mosolyogva üdvözölte, és így szólt:
— Sajnálom, de a vezetőség kicsit késik. Leülhetsz.
Anna alig fojtotta vissza a megkönnyebbült sóhajtását. Leült egy székre, magához szorította az aktatáskáját, és érezte, ahogy a feszültség fokozatosan enyhül.
Fél óra múlva kinyílt az ajtó. Ugyanaz az öregember lépett be a szobába. Borotváltan, elegáns öltönyben, magabiztosan egy botot tartva. Anna megdermedt.
– Jó reggelt! – mondta, miközben mindenkihez fordult. — Én vagyok ennek a cégnek a tulajdonosa. Bocsánat a késésért. Volt egy… rendkívül fontos esemény.
Annához fordult, elmosolyodott, és bólintott:
— És itt van az, aki nem félt megállni, amikor mindenki elfordult. Valaki, aki igazán érti, mi a felelősség, a bátorság és az emberség. Anna, szeretnénk, ha mielőbb elkezdene velünk dolgozni. Már bebizonyítottad, hogy méltó vagy erre.
Anna nem hitt a fülének. Könnyek szöktek a szemembe. Megmentett egy férfit… és váratlanul megmentette saját magát is.
