A macska, füleit lelapítva és hangos nyávogással, hirtelen az ember karjaiba ugrott! Az ledobta az összes horgászfelszerelését, felkapta a macskát és futni kezdett – de hirtelen a jég megrepedt, és ők a nyílt víz felé sodródtak…
A macska, fülét lesimítva és panaszosan nyávogva, hirtelen az ember karjaiba ugrott! Meghökkenve elengedte a horgászbotokat és a felszerelést, a bundás megmentőjét a mellkasához szorította, majd hirtelen megfordult és rohanni kezdett – de…
Tudod, mi az a jég alatti horgászat? Én sem igazán tudom elképzelni…
Férfiak ülnek a hidegben, és a jégbe vájt lyukakon át bámulják a vizet. Kívülről nézve furcsának és értelmetlennek tűnik. Ráadásul jó időpontot is kell választani.
Az egyik ilyen „rajongó”, bár nem volt megszállott horgász, elhatározta, hogy megmutatja a tudását. Főleg a feleségének, aki – mint minden józan ember – mindig ugyanazt a logikus kérdést tette fel:
– Mit keresel te ott a jégen? Megfagysz és lázas leszel. Nem hiszem, hogy évek óta fogtál volna bármit is!
A férfi megsértődött. Nagyon szerette volna bebizonyítani, hogy képes valami érdemlegeset fogni még télen is.
De a lyukak, amelyeket rendszerint talált, mindig a part közelében voltak, és a legjobb fogás, amit ott szerezhetett, a megfázás volt.
Ezúttal elhatározta, hogy kora hajnalban, még sötétben megy ki, hogy megszerezze a „kívánt” helyet a jég közepe felé közelebb.
Úgy is tett. Teljes sötétségben, a szélben és egy fejlámpával lyukat fúrt, majd elővette a horgászfelszerelést, a meleg teát, leült a sámlira és kényelmesen elhelyezkedve a sötét, jeges vízbe bámult…
Aztán hangot hallott. Még a meleg sapkán keresztül is. Megrázta a fejét, majd újra figyelt. A hang megismétlődött – ismerős, de különös.
Körbenézett – és a fénykörben egy nagy szürke macska állt.
Lábáról lábára lépdelt és halkan nyávogott, könyörgő tekintettel nézve a horgászt.
– Mit keresel itt? – kérdezte a férfi meglepődve. – Megfagysz, szegényke. Nézd, már most is jégcsapok lógnak a mancsodról.
A macska ismét panaszosan nyávogott, húzva a lábát a jégen. Látszott, hogy fáj neki állni.
A férfi gondolkodott, majd kivett a hátizsákból egy takarót, amit elfelejtett a sámlira tenni, és egy meleg húspogácsás szendvicset.
Letette a pogácsát a fedőre és a takaróra helyezte.
– Gyerünk, egyél.
A macska nem habozott. Gyorsan megette a finomságot, majd hálás tekintettel felnézett az emberre és ismét nyávogott.
– Szívesen – bólintott a horgász. – Menj haza. Ez nem neked való hely.
A macska lassan elsétált…
Hamarosan pirkadni kezdett. A nap sugarai áttörték a fák koronáját, és a többi horgász is érkezni kezdett. A férfi elmosolyodott: amióta a macska megjelent, már fogott pár halat. Kicsik voltak, de mégiscsak fogás!
Aztán megint észrevette a macskát.
– Megint te? Halat akarsz? – kérdezte, és a szürkének dobott egy halat.
A macska megszagolta, fintorgott és hátraugrott.
– Nem kell? Rendben. Hús nincs több. Menj a többiekhez – mondta, a többi horgász felé bólintva.
De a macska nem tágított, egyre hangosabban kiabált. Nyilvánvaló volt, hogy nem enni jött.
– Mit akarsz? – kérdezte a horgász ingerülten. – Semmim sincs már!
A macska egyenesen a szemébe nézett, mintha mondani akarna valamit…
A nap felkelt és megvilágította a jeges felszínt. A parton álló horgászok kiabálni kezdtek. Akik már a jégen voltak, eldobták a botokat és futásnak eredtek, csúszva, elesve, majd újra felpattanva.
És akkor megértette!
Egy hatalmas repedés rohant feléjük a jégen, rettenetes morajjal. Hogyan nem vette észre eddig?
Talán a sapka miatt?
A macska felvisított és az ember karjaiba ugrott! Ő mindent eldobott, felkapta az állatot és rohanni kezdett – de már késő volt.
Egy hatalmas jégtábla levált és a nyílt víz felé sodródott, ahol más táblák ütköztek és összetörtek.
A horgász rémülten nézte, erősen szorítva a macskát, aki sziszegni kezdett. Ez visszahozta a valóságba.
– Meg akartál menteni… – suttogta. – Egy húspogácsáért… És én el akartalak küldeni.
A remegő macskát az arcához emelte és meleg leheletét ráfújta. Aztán körbenézett, hogyan juthat ki.
A jégtábla egyelőre elég nagy és stabil volt, de a szél és az áramlat messzire sodorhatta.
A macska halkan dorombolva az emberhez bújt. A halálos veszély ellenére dörgölőzött hozzá, mintha semmi sem történt volna.
A félelem elpárolgott. A férfi elővette a belső zsebéből a telefonját és hívta a mentőket. Megadta a koordinátákat, leült a sámlira és így szólt:
– Na barátom, talán horgászunk még egy kicsit?
A macska ránézett és halkan nyávogott.
– Ez kész őrület – mosolygott, a kabátja alá tette a macskát és összeszedte a szétszórt felszerelést.
Öt óra telt el.
A helikopterek a vízfelszínt pásztázták. Az egyik észrevette a fényes narancssárga kabátot.
Ez volt az a kabát – a felesége ajándéka.
A helikopter leereszkedett és kötelet dobtak le. A férfinak be kellett csatolnia magát. De intett: várjanak. Kinyitotta a hátizsákját, a macskát beletette, majd intett: most már mehet.
Amikor felhúzták a fedélzetre, a macska kiugrott a hátizsákból és egyenesen hozzá szaladt.
– Nyugi, nyugi, kicsim – suttogta, simogatva a hátát. – Hazamegyünk.
A felesége ajtót nyitott. A férfi mosolyogva szólt:
– Meghoztam a zsákmányt.
– Ez nem lehet igaz! – kiáltott fel meglepetten.
A férfi kinyitotta a kabátját és egy nagy szürke macskát vett elő.
– Micsoda gyönyörű! Hol találtad?
– A húspogácsád volt a csali – kacsintott, és megcsókolta az arcát.
Levette a hátizsákot és az asztalra tette. A felesége elámult: egy hal farka lógott ki belőle.
– Hűha! Hol fogtad ezt?
– Ez titok – mosolygott a férfi, a macskára nézve.
De a macska nem figyelt. Már megtalálta, amit keresett. A nő megsimogatta, és a macska dorombolni kezdett…
A férfi soha többé nem ment horgászni. Sem télen, sem nyáron.
Talán mert már mindent bebizonyított magának.
Vagy talán mert soha nem is volt igazi horgász.
És ki vagyunk mi, hogy ítélkezzünk…
