Apa fogyatékos lányát viszi a bálba, később 10 000 dolláros csekket talál az év apjának a postaládában
Molly Harper csendesen ült anyja koporsója mellett, tolószéke lágyan ringott a temető hűvös füvén.
Az őszi nap alacsonyan lógott az égen, árnyékokat feszítve a földre, miközben a lehullott levelek földes illata betöltötte a levegőt, tükröző hangulatot teremtve körös-körül.
Tizenhét éves korára Molly megtanult együtt élni az őt követő suttogásokkal és kíváncsi pillantásokkal.
Sántítása állandóan emlékeztetett arra a balesetre, amely miatt a tolószékétől függött. Ma Daisy Harper halála miatti bánatot tovább mélyítette a közelgő bál miatti szorongás.
– Molly, nézd meg ezt! Apád itt van! Hirtelen egy hang szakította félbe gondolatait.
Molly végignézett a gyászoló emberek kis csoportján. A csoport szélén apja, Danny Harper kényelmetlenül érezte magát, és egy csokor fehér liliomot szorított szorosan a kezébe.
Tíz évvel a válásuk után Mollynak elszórt emlékei támadtak apjáról, akit Daisy gonoszságaitól felemésztett férfiként ábrázolt. Molly nem haragudott, a távolság mégis láthatatlan szakadékot képezett közöttük.
A szertartás végeztével Danny átment Mollyhoz. Arckifejezésében szomorúság és heves elhatározás keveredett. Letérdelt mellé, és finoman egy finom koszorút helyezett Daisy koporsójára.
– Molly – mondta gyengéden –, rájöttem, hogy már egy ideje, és sajnálom, hogy nem voltam olyan sokat a közelben. Szeretném rendbe tenni a dolgokat.
Molly az apja szemébe nézett, és megpróbálta megtalálni azt a férfit, akit alig tudott felidézni.
Olyan őszinteséget vett észre benne, amilyennel még soha nem találkozott. Épp amikor válaszolni készült, egy átható hang szakította meg a pillanatot.
