Megjelent, hogy letartóztassa a szomszédomat, de aztán visszavette a kiskutyát.
A verandámon langyos kávét kortyolgattam, amikor a járőrkocsi megérkezett az utca túloldaláról.
Közvetlenül Miss Lillian háza előtt parkolt le – tudod, annak, amelyiknek leszakadnak a redőnyei, és rajta van a «TILOS A HULLÁMDOBÁS» tábla, aki idősebb nálam.
Azt hittem, a múlt hétvégi zajpanasz miatt van, vagy talán az unokáját, Damient végre letartóztatták, amiért hajnali 3-kor azt a mély hangú hülyeséget üvöltötte.
De aztán kijött a rendőr – nyugodt, összeszedett, az a fajta ember, akinek nem kell felemelnie a hangját, hogy elintézze a dolgát.
Amire nem számítottam, az az volt, hogy elsétál a ház mellett… és letérdel a kukák mellé.
Hunyorogtam. Ekkor vettem észre egy apró mozgást: egy rézszínű kiskutya, csupa bordával és remegő manccsal, beszorulva a kukák közé, mintha napok óta ott rejtőzködne.
A tiszt nem habozott. Felemelte a kis teremtményt, mintha üvegből lenne, és a mellkasához szorította. A kutya beléolvadt.
Nincs ugatás. Nincs ellenállás. Csak az a furcsa, szívszaggató csend, mintha végre abbahagyta volna a futást.
