A tolószékben ülő milliomost üzenetben hagyták az oltárnál, és mindenki előtt a legabszurdabb szívességet kérte alkalmazottjától.
2. RÉSZ
Olyan sűrű csend honolt a plébánián, hogy hallani lehetett Doña Catalina sarkai kopogásának visszhangját a márványpadlón. Megállt egy méterre a kerekesszéktől, fiára nem figyelve, és sötét szemét Carmenre szegezte.
– Mi ez a gúnyolódás, Alejandro? – sziszegte a matriarcha remegő hangon, de elég hangosan ahhoz, hogy az első három sor tagjai is tökéletesen hallják. – Azért hoztad a szobalányt, hogy egész Mexikó előtt megalázd ezt a családot?
– Anya, elég volt ebből – parancsolta Alejandro ugyanazzal a hangnemben, amivel az igazgatósági üléseken szokott üzleteket kötni. – Valeria SMS-ben szakított velem. Carmen megtette azt a szívességet, hogy velem jött, hogy ne kelljen egyedül szembenéznem ezzel. Az esküvő elmarad.
De Doña Catalina nem hagyta, hogy egy nezahualcóyotli szobalány Polancóban 180 előkelő vendég előtt álljon az oltárhoz. Felemelte a kezét, és teljes megvetéssel az ajtóra mutatott. „Tűnj innen! Menj vissza a konyhába, ahonnan soha nem lett volna szabad elmenned.”
Carmen nem sütötte le a tekintetét. 35 év alatt sokkal rosszabbal nézett szembe, mint egy dühös gazdag asszony. Két gyermeket nevelt fel egyedül, naponta három házat takarított. Egyenes háttal nézett Catalinára, majd Alejandróra. A férfi megfordult a kerekesszékével, hátat fordítva anyjának és a 180 vendégnek.
– Indulunk, Carmen – mondta. És együtt, ugyanabban a szinkronos csendben, amellyel beléptek, elhagyták a templomot.
De a kár megtörtént. Valaki elővette a mobiltelefonját. Kevesebb mint 72 óra leforgása alatt Alejandro fotója egy kerekesszékben, mellette egy sötétkék ruhás nővel, aki szembeszáll a Garza család dühös matriarchájával, bejárta a pletykaoldalakat és a Facebook-csoportokat.
„A milliomos és a szobalány” – hirdették a szalagcímek. A közösségi médiát több mint 50 000 hozzászólás töltötte meg.
Csütörtök reggel Alejandro behívatta Carment a 18. emeleti irodájába, ahonnan kilátás nyílik a Paseo de la Reformára. A Garza építőipari vállalat évi 120 millió dolláros bevételt termelt, az igazgatótanács pedig pánikba esett.
„A PR-csapatom megfogalmazott egy megállapodást” – mondta Alejandro egy olyan hidegséggel, mint egy vezető, aki megpróbálja visszaszerezni az irányítást. „A sajtó rombolja a család imázsát.
80 000 pesót ajánlok fel az elmúlt napok kellemetlenségeiért, cserébe titoktartási megállapodás aláírásáért és két ellenőrzött nyilvános szereplésért, ahol azt mondjuk, hogy a család régi barátja.”
Carmen a mahagóni asztalon lévő számlára nézett. A kifizetendő számlákra gondolt, Mateo iskolai felszereléseire – 12 éves volt – és a 9 éves Sofía elveszett cipőire. De a méltóságára is gondolt, arra, amit senki sem értett meg abban a tárgyalóteremben.
– Nem – mondta Carmen, és hátratolta a papírt. – Segítettem önnek a szükség idején, Mr. Garza. Nem pénzért tettem, és nem fogok úgy tenni, mintha nem lennék, csak hogy megmentsem az édesanyja arcát. Itt húzom meg a határt. – Felállt, és elhagyta az irodát, öt év után először szóhoz sem jutva a milliomost.
Carmen tovább dolgozott a kastélyban, mivel a büszkeség nem volt hajlandó kifizetni a lakbért, de a köztük lévő csend egyre súlyosabbá vált. Mindeközben a Garza Constructionnél a helyzet a robbanás szélén állt.
Doña Catalina, akit megalázott az esemény terjedése, behívatta a kisebbségi részvényeseket. Azzal érvelve, hogy Alejandro „súlyos mentális instabilitásban” szenvedett, miután menyasszonya elhagyta, és hogy a háztartásbeli alkalmazottal való nem megfelelő kapcsolata veszélyeztette a cég 120 millió pesóját, egy jogi záradékra hivatkozva eltávolította Alejandrot saját birodalmából.
