Egy szegény lány milliomosra bukkan egy szeméttelepen, és az élete örökre megváltozik…
Miért vagy egy szeméttelepen? Valaki itt hagyott.
Egy szegény lány a szemétben turkált, hogy túlélje, amikor egy sérült milliomosra bukkant, akit szemétként dobtak ki. Ez a találkozás örökre megváltoztatta a sorsát.
A délutáni nap keményen perzselte a felhalmozódott szemét hegyeit.
Valentina Belarde, apró, mezítlábas lábai kérgesek voltak a járástól, óvatosan mozgott az üvegszilánkok és a rozsdás fémdarabok között, a legkisebb fényt keresve a félhomályban.
A levegőt átható, fanyar szag töltötte be, a rothadás és a füst keveréke, ami a nyolcéves kislány számára olyan természetes volt, mint az oxigén.
Nem játékokra vagy képzelőerőre gondolt, hanem arra, hogy sürgősen pénzt kell találnia nagymamája, Rosita gyógyszerére, akinek a légzése az előző este nehézzé és aggasztóvá vált.
Minden lépés remény és félelem keveréke volt, tudván, hogy a sötétség olyan veszélyeket rejt magában, amelyekkel egyetlen gyermeknek sem kellene szembenéznie.
Hirtelen a lába valamibe botlott, ami sem a fém keménységével, sem a műanyag törékenységével nem rendelkezett, furcsán szilárd, mégis puha állagú volt.
Lefelé nézve a szíve a mellkasában ugrott, mert a törmelékek között nem egy tárgy hevert, hanem egy öltönyös férfi, aki a kosz ellenére váratlan eleganciát sugárzott.
Mozgolatlanul feküdt, arcát korom borította, egy évszázadok óta látható sebként, mint egy bukott angyal vagy egy gazdagok paradicsomából kiűzött démon.
Valentina egy pillanatra megdermedt, őrlődve a biztonsága érdekében való menekülés ösztöne és a veleszületett együttérzés között, amelyet nagyanyja már egészen fiatal korától beléoltott.
Lassan leguggolt, visszatartotta a lélegzetét, és remegő kezével az idegen nyakához nyúlt, hogy ellenőrizze, él-e még az elhagyott test.
A férfi torokhangon felnyögött, mély fájdalommal teli hangon, amely megtörte a szeméttelep síri csendjét, és megerősítette, hogy a halál még nem szedte áldozatát.
