5 ÉVESEM EGY EGY EGYSZERŰ CSELEKEDÉSSEL EGY EGÉSZ ÉTTEREMBŐL SIRÍTOTT EL

5 ÉVESEM EGY EGY EGYSZERŰ CSELEKEDÉSSEL EGY EGÉSZ ÉTTEREMBŐL SIRÍTOTT EL

– Anya – suttogta Josiah, és megrántotta az ujjam. – Ki az?

Odapillantottam. – Azt hiszem, hajléktalan lehet, édesem.

Josiah kis arca összerándult a zavarodottságtól. – Mit jelent ez?

– Ez azt jelenti, hogy nincs otthona – magyaráztam halkan. – És lehet, hogy nem is kap ennivalót.

Ennyi kellett. Mielőtt megállíthattam volna, Josiah felugrott a helyéről, és odarohant a férfihoz, integetve benne, mint egy régi barátot.

„Nincs otthonod? Nálunk ehetsz!” — mondta sugárzóan.

A férfi habozott, és lenézett kopott cipőjére. Az egész étterem elcsendesedett. Éreztem, hogy az emberek figyelik, várják, mi fog történni ezután.

Mosolyogva bólintottam. – Kérem, hadd hozzunk enni.

Amikor jött a pincérnő, megkérdezte, mit akar a férfi. Mielőtt még válaszolhatott volna, Josiah izgatottan így szólt: „Vegyétek neki a nálunk kapható legnagyobb hamburgert!”