Segítettem egy eszméletlen fiatal lánynak az utcán a tél közepén, csak egy pólóban: de később rájöttem, hogy majdnem az életemet vesztettem miatta azon az éjszakán…
Hajnali két óra körül vezettem hazafelé. Hevesen havazott, a hó olyan vastag volt, hogy úgy tűnt, minden hangot elnyom. Az utak és a járdák kihaltak voltak, se autó, se ember. Körülöttem sötétség és csend volt, és csak a fényszórók fénye világította meg az út egyes szakaszait az éjszakában.
A hó folyamatosan eltakarta a szélvédőmet, drasztikusan csökkentve a látótávolságot, ezért nagyon lassan vezettem. Hirtelen, közvetlenül előttem, egy olyan jelenet bontakozott ki, amitől a csontjaimig megdermedtem.
Egy fiatal lány feküdt az út közelében. Csak egy pólóban és rövidnadrágban feküdt a hóban. Mozdulatlanul, első pillantásra eszméletlennek tűnt. A hátizsákja kicsit távolabb volt.
Az első gondolatom az volt, hogy csak képzelődöm. Fáradtság, hó, sötétség… De nem. Élesen fékeztem, és azonnal kiszálltam az autóból.
„Szegény lány” – gondoltam magamban. Elképzeltem, hogy talán gázolás áldozata lett, vagy még rosszabb. Gondolkodás nélkül odarohantam hozzá, és elővettem a telefonomat, hogy mentőt hívjak.
Ahogy közelebb értem, észrevettem egy részletet, amitől a csontjaimig megdermedtem. És ekkor jöttem rá rémülten, hogy csodával határos módon túléltem azt az éjszakát.
Később kiderült, hogy ez a bűnözők egyik új trükkje volt. Ott hagynak valamit, amit ők „csalinak” neveznek: valakit, aki védtelennek és segítségre szorulónak tűnik.
Bárki más, hozzám hasonlóan, megállt volna, kiszállt volna az autóból és közeledett volna. Pontosan ebben a pillanatban a társam, aki a közelben rejtőzött, hátulról egy nehéz tárggyal megütött.
Aztán ellopják az autót, megtámadják a személyt, és ez a legjobb esetben is így van. A legrosszabb a halál. Néha nemcsak felnőtteket, hanem gyerekeket, sőt állatokat is használnak csaliként.
Abban a pillanatban egy furcsa férfi alakot pillantottam meg a közeli bokrokban. Mozdulatlan és néma maradt. Ez elég volt ahhoz, hogy hirtelen megforduljak és visszarohanjak az autóhoz.
Sikerült elmenekülnöm.
Azóta biztos vagyok benne: éjszaka, egy elhagyatott úton még a legszánalmasabb és legfélelmetesebb jelenet is csapdává válhat. És néha a túléléshez nemcsak segíteni akarni kell, hanem tudni is, mikor kell megállni.
